2019. május 8., szerda

A fajta kialakulása 2. fejezet - Maine Coon legendák és mítoszok


Napjaink egyik népszerű macskafajtájának származását legendák övezik. Egyik feltételezés a fajta eredetével kapcsolatban Marie Antoinette, Franciaország hajdani királynéjának nevéhez fűződik. Aki szeretetteljes kapcsolatot ápolt Török angóra macskáival. Az első fejezetben a fajta a Hiúzokkal került feltételesen fejlődéstörténeti kapcsolatba. Azonban, nem a Török Angóra macskafajta lesz az utolsó a legendák között. A mítosz alapját Marie Antoinette menekülési kísérlete ihlette, amikor őt és a családját 1793-ban Versailles-ban letartóztatták.
A királyné nagy becsben tartotta Török angóra macskáit. Szimpatizánsai között volt Samuel Clough hajós kapitány, aki a család Maine államba történő menekülésének szervezésében részt vett. Ennek az eseménysorozatnak köszönhetően kerültek Marie Antoinette macskái a kapitány hajójára. A királyné az értékeit, köztük hat macskáját elhelyezte a hajó fedélzetén, ő viszont fogságba esett mielőtt Maine államba tudott volna menekülni.  
Amikor a királyi családot kivégezték, Samuel Clough által vezetett hajó sietve elhagyta Franciaországot, és elindult a tervek szerint Maine-ben. A menekülési kísérlet számára sikeres volt. Kikötött hajójával Wiscasset városában ahol a kapitányt felesége várta és előkészített mindent a királyi vendégek számára. Egy hatalmas házat feldíszítettek és berendeztek a királyi család részére. 
Ez a ház még mindig  "Marie-Antoinette Ház" néven ismert, melynek történelmét legalább annyira homály fedi, mint a hajón lévő Angórákét. A történet pusztán spekuláció, sem küllemben, sem realitásban nem vonható párhuzam a Maine Coon macskák és a Törtök Angórák között. Egyetlen említésre méltó hasonlóság a két fajta között a farkukon lévő szőrzet impozáns megjelenése, ami hosszú szőrzet esetén nem egy exkluzív külső tulajdonság. A perzsa macskák is hasonló dús farok szőrzettel rendelkeznek.

Nem gondolom, hogy létezik még egy olyan macskafajta, akinek az eredetét ennyire színes és fantáziadús legendák övezik.

Közülük az egyik tudományosan is igazolható tévhit. A sokujjú, Polidaktil Maine Coon macskák ősi állapota. Azt leszámítva, hogy ez a genetikai változat egy kiváló reklámfogás a tenyészetek részéről, evolúciós értelemben nem vezethető vissza a sokujjúság a fajta ősi állapotára. A fajta, azaz a macskák eredendően 5 ujjusága nem egy leszármaztatott karakter a sok ujjúságból. Sőt! Az öt ujjúság a szárazföldi négylábú gerincesek egyik közös vonása, amibe a macskák is beletartoznak. Ebben az ötös számban fixálódtak az ujjak és jelentek meg előnyös tulajdonságként. Az ennél több ujj megléte nem más mint fejlődési rendellenesség és nem vezethető vissza a fajta ősi jellegére. Amennyiben jobban megismerkedünk a leszármazástannal, akkor sokkal inkább a számbeli csökkenés figyelhető meg tendenciaként mint sem a növekedés.

A számomra egyik leginkább megdöbbentő mítoszok egyike a mosómedvéhez fűződik. Amit titkon remélni merek, hogy senki nem hitt el egy percig sem, és soha nem is feltételezett kapcsolatot a mosómacik és a macskák között. Biológiai képtelenség a két különböző faj keresztezése. Két különböző családba tartoznak a Macskák és a Mosómedvefélék, akik szaporodni egymással nem tudnak. Azért nem tudnak, mert a petesejtnek (női ivarsejt) a spermium megkötő képessége fajspecifikus. Ami azt jelenti, hogy párzás esetén sem születne utód a macska és a mackó szerelméből. A mosómedve angol megfelelője viszont a Racoon, amiből már következtetni tudunk a Coon szóra, ami a fajta nevéből származtatható.

A kacifántos történeteknek azonban nincs vége. Folytatás következik….  

írta: Szabó Krisztina

A képek szerzői jogi védelem alatt állhatnak, a képek általam felhaszált forrása: google képkereső
https://www.catsbridge.org/cat-fun/polydactyl-fun-facts/
https://people.inf.elte.hu/friuaai/page3.html
https://www.splendidbeast.com/cat-paintings/
https://www.amazon.com/Antoinette-Edgecomb-Original-Vintage-Postcard/dp/B00P4UNW9C

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése